Mikor kiköltöztem Írországba volt éppen annyi pénz a kártyámon, hogy kerek 1 hónapig el tudjak élni belőle, azaz jusson belőle albérletre, élelmiszerre és némi utazási költséget is fedjen. Ez kerek 1000 euró volt. Még otthonról beadtam a jelentkezésem egy reptéri munkára a check-in-be, amire már aznap behívtak volna. Amint kiköltöztem első utam a reptérre vezetett és megejtettem az interjút a Swissportnál egy kedves Ír úriemberrel. Az interjú nagyon nehezen ment nekem, mert a beszélgetés 30%-át értettem csak meg a helyi akcentus miatt. Minden kérdést legalább 1x megismételtettem vele, rémes volt. Szerintem a munkaerőhiány volt erős és nem az én teljesítményem, így felvettek. Szinte azonal kezdhettem.
A fizetésem 2 hetente kaptam és azt tudni kell, hogy a PPS szám megszerzése után a kormány egyből óriási adóterhet von rád, ezért kézhez csak a fizetésed felét kapod. A következő hónapban természetesen ez vissza jár, de addig valahogy meg kell élned. Látva a bankszámolám elsírtam magam. Érkezett rá 700 euró, amit az első 3 hetes 8 órás képzés után kaptam. Akkor eldöntöttem, hogy ha meg akarok élni, akkor bele kell tennem mindent és annyit kell dolgoznom, amennyit csak tudok.
Ahová kiköltöztem (Dublinba, az exem régi lakásába), tudtam nem maradhatok sokáig, ezért azonnal új szobát kerestem, amit megdöbbentően hamar meg is találtam Swords-ban, közel a reptérhez. A következő 2 hét arról szólt, hogy heti 75 órát dolgoztam heti 7 napon keresztül. Minden nap több, mint 10 órát nyomtam le a 6 helyett. Ahogy letelt a 2 hét, a számlámon lévő 1000 euró 100 euró alá csappant, miután kifizettem a régi lakbért és a számlák rámeső részét. És jött a fizetés nap. Beérkezett 1700 euró ezért a 2 hétért a túlúrák miatt. Mikor megláttam pont a Vueling járat kapujánál voltam egyedül. Bőgtem. Aztán hívtam Édesanyám, hogy ne aggódjon, innentől minden rendben lesz.
Nagyon fontosnak tartottam, hogy legyen legalább 1 havi plusz összeg a számlámon, ha bármi történik tudjak hozzá nyúlni. Az nem volt opció, hogy feladva mindent hazaköltözzek. Ebből a plusz pénzből ki tudtam fizetni az új albérlet kaukcióját, tudtam venni pár fontos dolgot a szobába, mint akasztós szekrény, wc papír, kis szőnyeg kádkilépőnek és élelmiszer. Maradt épp annyi a számlámon, hogy minimalista módon át tudjam vészelni a következő 2 hetet, amíg nem kapok fizetést.
Folyamatos munkával azonban jöttek a fizetések, félre tudtam tenni, de jöttek a megbetegedések is, ami a kifáradással egyenes arányban kaptam el. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy minden 3. héten elkaptam valami orrfolyós, köhögős nyavalyát. Egyszer annyira nem volt hangom, hogy a telefonba írtam az utasnak a kérdéseimet és felolvastattam vele. Ez volt a mélypont. Tudtam, hogy ez nem normális, kicsit lassítanom kell. Ekkor csináltam magamnak minden hétre 1 szabadnapot 3 hónap után. Legtöbbszőr hajnali 2-kor kezdtem és volt, mikor délután 5-ig dolgoztam, mert akkor 2 nap is belefért munka nélkül és tudtam pihenni.
Ez a pár hónap kész ámokfutás volt, de ezért sikerült annyi pénzt összegyűjtenem, hogy el tudjak menni utazni egy hosszabb útra. A pénz jön és megy, de szeretem mindig olyan dologra költeni, amivel élményt szerzek és az utazás ilyen.
Juniusig minden hibát elkövettem, amit csak lehetett. Rossz utashoz adtam rossz csomagot, nem vettem le a csomagról a régi jelzést, rossz helyre küldtem utast, nem adtam az adatlapjához a kerekesszéket, a babakocsit és így tovább. Kaptam az írásbeli figyelmeztetéseket, mint gyerekek a cukorkát. Minden nap azt éreztem, hogy fel kell mondjak. A fáradtság és pár kellemetlen kolléga miatt nagyon mélypontra süllyedtem bent. Csak a túlélésre mentem. Természetesen voltak jó dolgok is, mikor elutazhattam Edinburg-be és 2 napot az ottani kirendeltségnél dolgozhattam napi 250 eurós bérért, Hilton elhelyezéssel és teljeskörű ellátással. Állták a repjegyet, mindent.
Aztán kaptam egy emailt az American Airlines-tól, hogy hallották mennyire jó munkaerő vagyok, ezért szeretnének behívni egy állásinterjúra. Azt hittem megáll a szívem. Engem???? Itt megint eltört a mécses és izgatottam meséltem a kollégáimnak, hogy micsoda lehetőség előtt állok. Az interjú online volt, azt éreztem, hogy nem sikerült úgy teljesítenem, ahogy szerettem volna. Mondtam is magamnak, hogy én egy ilyen interjú után az alanyt el is kerülném messzire. Hamarosan kaptam az emailt, hogy felvétet nyertem és a képzésem Dallasban, Amerikában lesz.
Fogok erről is a bővebb blogposztot írni, de a lényeg, hogy az itteni munkahelyem kész kánaán az előzőhöz képest. Nem kell 10 órát dolgozni, jobb a fizetés és nincsenek járatkésések, ami miatt bent kell maradni folyamatosan. Ezzel a háttérrel indulok most egy óriási kalandra.